– Szeretsz?

– Ühüm.

– Már megint kezded.

– Mi van?

– Megint olyan vagy.

– Milyen? Az istenért!

– Olyan.

– Hagyjál már! Mondd, ha közlendőd van, ne nekem kelljen mindig kitalálnom a gondolataidat.

– Még durva is kezdesz lenni.

– Egyre jobb!

– Durva és figyelmetlen. Ilyen vagy. Egyre többször.

– Tessék, figyelek. Bajod?

– Semmi.

– Jesszus! Tudod, mit? Oké! Ha te mondod...

– Igen.

– Jól van.

– Jól van!

– Lapozhatunk?

– Hát persze! Mit bánom én. Látom, téged ez egyáltalán nem érdekel.

– Micsoda?

– Amit mondok.

– Azaz?

– Nem érdekes.

– Figyelj, kezdesz kiborítani.

– Igen, mindig ezt mondod. Az anyám is megmondta.

– Ebbe most bele se kezdj. Nem lesz jó vége!

– Megmondta, hogy ne kezdjek veled. Mert te egy önző alak vagy, nincs perspektívád, nincsenek céljaid, álmaid, neked minden mindegy, csak a sör meg a pörkölt meglegyen minden este.

– Utoljára szólok, ne!

– Igaza volt, tényleg kibírhatatlan alak vagy, vedd tudomásul. Nem akartam elhinni, de most már látom, érzem.

– Fogd be!

– Fáj az igazság? Undorító vagy. Vágod? Egy utolsó féreg! Kár, hogy csak most láttam meg.

– Mindig ez a vége. Rendben, mi is volt a kérdés?

– Azt mondtam, szeretlek. Mit mondasz erre? Hé! Tedd el azt a kést! Hallod? Még megcsúszik a kezed, és...Á!

– Fogd.

– Á!

– Fel.

– Á!

– Végre.

– Á!

– Nem.

– Á!

– Szeretlek.

– ...

– Na, végre!

 

* * * 

Fenti írás a Téli irodalmi pályázaton indult és harmadik helyezést érdemelt ki.
A kiírás szerint 200 szóban kellett párbeszédet írni, melyben ennek a két mondatnak feltétlenül el kell hangoznia: 
"Szeretsz?"
"Szeretlek."