Meghalsz újra

2015.01.07 19:59

Füst keringett a levegőben, por és tördelék hullt ezerfelé a magasból. Golyók repkedtek el süvítve a füle mellett, kicsit távolabb a bomba fél perccel ezelőtt csapódott be a környék legmagasabb épületének legfelső szintjébe. Zúdultak le a téglák sebesen a felhőkarcoló tetejéről, alulról pedig a tömeg veszett kiabálása fokozta még jobban a káoszt.

Kibírhatatlan őrjöngés vette körül mindenfelől. A nép fejvesztve menekült, amerre látott. Az áramvonalas járművek már jó ideje nem moccantak, az ő idejük leáldozott a kettővel ezelőtti becsapódáskor. Bal lábával félrelökött egy kezet, melyből a vér csak úgy fröcsögött. Nem bírta a vért! Már csak az kéne, hogy a gyomra, ami máskor vasból volt, megadja magát. Némi biztos pont nem jönne rosszul a mai nap. Amúgy is olyan borzalmasan indult.

Szemei egyre kevésbé engedelmeskedtek. Hunyorgott, de az sem segített. A fene vinné el ezt a sok füstöt és gázt, teljesen tönkreteszi a látását ezzel!

"Bummmm!"

Remek! Oldalra kapta a fejét, mi a nyavalya volt most meg az, ami váratlanul érte. Elvileg nem kellett volna a robbantások közepén mindenen keresztülmásznia. Ám ismét felvillant előtte a reggel, ami balul indult, ugye, szóval már meg sem lepődött azon, hogy ismét rögtönöznie kellett. A fülei csengeni kezdtek. Kezdett nagyon elege lenni az egészből.

Valami gépfegyver került az útjába, majd miután azon, meg a halott katonák egymásra felhalmozott tömegén átverekedte magát, elérte a kitűzött célt.

Várt.
Majd tovább várt. Ez volt a feladata.

Mondjuk, ebben valóban remekelt, kivételes nyugalommal és türelemmel áldotta meg a sors.

A büdös életbe! Elfelejtette a kenyeret, basszus! Basszus! Pedig megígérte Péternek, hogy gondja lesz a bevásárlásra ma. Sikerült nekik az ágyban ébredezve pont ezen összekapniuk. Péter váltig állította, megvan az a jó szokása, hogy a kenyérért rendszeresen vissza kellett szaladnia. Meg is sértődött ő erre annak rendje és módja szerint. Hisz nem volt ennyire reménytelen eset. Fájt, hogy folyton ezzel bosszantotta. Erre nem ez történt most is?

Hirtelen nagyon melege lett a sisakban. Folyni kezdett róla a víz a tarkóján. A homokszemcsék, mert a szúrás a szemében már ehhez kezdett fogható lenni, elviselhetetlenné vált. Lehajtotta a fejét, hogy körözzön egyet vele, legalább valahogy valahol enyhítsen a rossz közérzetén. Bár maga sem tudta, mit segít a tarkókörzés, ha nem lát, nem hall és izzad, mintha kemencét bújtattak volna a védőöltözete alá.

Hopp, még idejében eszmélt, gyorsan egyenesbe hozta ismét a tekintetét. Vagyis ami még abból annak volt nevezhető. S ahogy a feladata diktálta, várt.

Aha! Ott van! Szúrt egyből szemet neki a Másik. Ott jött. Mit jött? Vonult végig az utca túlsó oldalán, szálfa járása igencsak jellegzetes volt. Álmában felismerte volna. Már hogyne tette volna, amikor hetek óta minden áldott nap őt figyelte. Néha csak távolból, néha egészen közelről, ahogy a helyszínek lehetővé tették. Elnézte, ahogy a kezeivel szélsőségesen gesztikulált, mélyből jövő nevetésétől a hátán felállt a szőre. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy milyen rikácsolásba csapott, ha csak megszólalt. Komolyan úgy vélte, ez kell ide? Hogy ezzel hódítja meg a világot?

Bár ha jobban belegondolt, valami lehetett benne, hiszen már egész közel járt ahhoz, hogy ez a világmeghódítás létrejöjjön.

Nem értette. Meg volt róla győződve, hogy ő ér legalább ennyit, ha nem többet. Nevetése, beszéde, mozgása sokkalta kecsesebb, nőiesebb volt. Csípője ráadásul még kerekebb, mellei még nagyobbak voltak. Tényleg fel nem foghatta, miért mégis ez az áthidalhatatlan szakadék kettejük között, amitől Sipos teljesen vak az ő értékeire.

Szinte biztosra vette, hogy a munkán túl is volt némi közük egymáshoz. Ez azért sok mindent megmagyarázna!

Jelet kapott. Elindult! Dühében még jobban kiegyenesedett. Vállait hátrahúzta, ahogy csak tudta, hadd lássák, micsoda adottsága van neki. Kettő is! Lábait enyhén keresztezve tette egymás elé, így gyakorolta ki a tükör előtt. Járása ilyetén formáján fenekét is jobban tudta riszálni. Szerencsére sikerült ma a magasabb sarkú csizmát megkaparintania és belebújnia, ez kivételesen az ő javát szolgálta. Legalább egy valami ma. Fejét magasra emelte és nekiindult.

Mögötte a tankok már elvégezték aznapi feladataikat, takarodót fújtak, csendesen várakoztak további sorsukra. Nem úgy ő. Vonulás kell ide? Tessenek akkor idenézni, megy ez neki is! Ha ez kell, legyen! S vonult! Szinte lebegett a föld felett, annyira igyekezett megmutatni, mit tud. Nem csak várni képes türelmesen, tud menni is, haladni céltudatosan, épp ahogy a feladat mindig megkívánta.

Ha észreveszik, ha lehull végre a fátyol a szemük elől, rádöbbennek, mennyire bolondok voltak, amiért kettejük közül mindig a Másik kápráztatta el őket hamis fényével. S mennyire méltatlanul viseltettek vele, aki pedig képes bármire. Bármire, amit elvárnak, amit kérnek, amivel megbízzák!

Ujjait szétnyitotta, talán még jól is jöhet ez a mozzanat, fenyegetőbb lehet így a lénye. Lám, tud ő improvizálni is, meglep ő ma mindenkit!

Másikkal a feszítővasat szorította magához, olyan esetlen volt vele. Próbált ő korábban ellenkezni, nem kell az a felszereléshez, de nem hallgatott rá a kutya se. Elmondta a véleményét, bólogattak, amíg morgott, majd intettek, hogy induljon is egyből, nem volt idő a részletekre. Vagy csak egész egyszerűen nem érdekelte őket az ő kecsességének ezúton történő hátráltatása. Ki érti ezeket?

Szeme sarkából feltűnt neki, hogy a Másik kiszúrta. Hm! Somolygott a bajsza alatt. Ideje, hogy végre fenyegetésnek vegye. Fejét gyorsan kicsit lejjebb hajtotta. Végtére is úgy kellett tűnjön, mintha ez az egyenes hát, kinyújtott ujjak, testhez szorított vas, lábai magassarkúban történő pontos elhelyezése a szemétben a földön mintegy véletlenszerű egybeesés lenne, nem megtervezett, kiszámított cselekvés.

Egy hirtelen becsapódástól megmerevedett. Aztán zsák módjára a földre zuhant. Sajnos kecsességének minden formáját nélkülöznie kellett.

Itt a vége!

Csend és némaság. Mozdulatlanság és merevség.

Sokáig semmi nem történt.

Újabb csattanás.

Fejét óvatosan megmozdította. Láthatóan minden rendben volt! Lassan, ahogy tudott csak,  feltápászkodott. Nem kellett volna kihagynia tegnap este azt az aerobic órát!

De ez csak egy átsuhanó gondolat volt a fejében, mert közben érezte, hogy ma összejött! Megmutatta! Hozta a figurát! Ez lesz az igazi áttörés!

- Hé, te, Kiscsillag! - hallatszott nem messze mögüle Sipos félreismerhetetlen hangja. Hátrafordult megnézni, ki volt ma az a szerencsés, akivel szóbaállt. Nem látott maga mögött senkit.

- Te, te! - intett hívogató mód a kezével felé Sipos. Felé?

- Gyere csak!

Térdei kissé megrogytak, de annak a Másiknak a szemei villámokat szórtak, melyek éles késként csapódtak a hátába, ezt tisztán érezte. Ez erőt adott.

- Igen?

- Téged már láttalak itt máskor is, ugye?

- Igen. Itt vagyok már 23 napja és 11 órája. Mindig, ahogy csak kérte!

- Nagyszerű, nagyszerű! - mondta erre Sipos és az állát vakargatva belenézett jegyzetibe. Felemelte a fejét, majd megismételte:

- Nagyszerű!

Nem megmondta?! Végre! Észrevették! Kiemelték! Most majd jön az igazi, a nagy, a mindent megváltoztató, sorsfordító feladat!!

Sipos megszólalt:

- Ott! Nézd csak azt a dombot! - bökött fejével a jelzett irányba.

- Ahol azok a sátrak vannak felállíva. Látod? Na, ott legyél holnap reggel 7h-kor! Ne késs! - dörrentette még hozzá teljes mértékben feleslegesen, hiszen ő sosem késett sehonnan.

- Jó kis nap lesz. Meghalsz újra!

Távoztában megpaskolta még a vállát. Azután odavetette az út szélén veszteglő fazonnak:

- Fricikém, azt a létrát tűntessétek már el onnan, nincs semmi keresnivalója ott, ezerszer megbeszéltük. Nem értem, miért nem lehet rendesen dolgozni?! - csóválta a fejét alátámasztva ezzel nemtetszését.

- Kiscsillag? - fordult oda most a jobbjára teljes acélkék szerelésben odaérkező furskához.

- Te jössz! Ééééés! Felvétel indul! Csapó!

 

***

 

a fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni: 

http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/247-kreativ-iras-kep-alapjan-57