Kétlövetű

2015.02.21 18:52

Tessék? - nyitotta volna kérdésre a száját Jack, mert képtelen volt hinni a szemének. A látvány, ami fogadta, nem volt mindennapi.

- Azt mondtam, kezeket fel, és egy hangot se!

Nos, nem tévedett, valóban ezt az igencsak furcsa mondatot hallotta az előbb is, nem a képzelete játszott vele.

Összezárta a száját, ha már így szólt az utasítás, és várt. A mennykő üssön belé, ha a kezeit is felemeli, azért az már kicsit túlzás lenne, gondolta, miközben elhúzta a száját rosszallását kifejezve ezzel.

- Kezeket! - a nő hangja az előbbinél is türelmetlenebbül csengett.

Felnézett a barna szempárba, mely annyira szórta magából a szikrákat, hogy egészen éjfeketének tűnt. Próbálta felmérni, hátha csak blöfföl. Kinézetre semmi ijesztő nem volt a lányban, arca kifejezetten kedvesnek volt mondható. Ha esetei lettek volna a szőkék, minden bizonnyal flörtölni kezdett volna vele. Ő azonban inkább a tüzes vörösöket szerette. Az északi hideg szépségeket meghagyta az öccsének.

Az egyetlen, ami a fenti kedves összképet némiképp csökkentette - már a puskán kívül természetesen - a lány szája széle volt, mely a benne uralkodó feszültségét nem bírta teljesen leplezni. Ha halványan is, de megrándult.

Arcáról a kezeire siklott Jack tekintete, kíváncsian fürkészte, vajon megremeg-e, látja-e bármi jelét annak, hogy a lány ideges, mert puskával a kézben az nem épp a legidillibb állapot. Még a végén tévedésből elsül a fegyver, mielőtt tisztázhatnák a félreértést. Ám a kezek határozottan tartották a rászegeződő puskát. A mutatóujj nem tétlenkedett, egyetlen mozdulatára a ravasz éles hangja hasította át ebben a pillanatban a levegőt.

Ajaj, ennek már a fele se tréfa, gondolta Jack. Már csak abban bízhatott, talán nincs is megtöltve a puska, továbbra is egy rossz blöffel áll szemben.

A lány, mintha csak gondolatolvasó lett volna, gúnyosan felhúzta szép ívű bal szemöldökét, a csövet pár centivel arrébb irányította, és a levegőbe tüzelt. Jack-nek ideje sem volt megmoccanni, megnézni, hol csapódott be a lövedék, eltalált-e bármit, bárkit, mert a ravaszt azzal a lendülettel ismét meghúzta a nő, Jack mellkasa pedig újra céltáblává vált.

A férfi hangosan nyelt egyet.

A lány a fejével intett felé, ezzel jelezte, még mindig arra várt, hogy a kezeit a magasba emelje.

Tulajdonképp nem annyira magas ár két kezét megmozdítani, mint nyílt sebből elvérezni, győzködte magát, és bár nem szívesen, de engedelmeskedett a parancsnak.

Nézték egymást hosszasan.

Fogalma sem volt, most hogyan tovább, meddig kell így itt állnia, ha meg nem szólalhat, a nő meg nem mond semmit, de az elmúlt percek meglepő módon türelmes emberré változtatták. Ráért megtudni, mi a szándéka vele a nőnek.

Türelmes volt, de rettentő bosszús. Arról ismerte mindenki, hogy vele nem könnyű elbánni, túljárni az eszén meg egyenesen lehetetlen. Erre jött itt ez a nő, és teljesen kibillentette az egyensúlyából.

Magában átkozta a texasi szokást, miszerint mindenféle jöttment tarthatott magánál fegyvert. Még ez a szöszke is.

A helyi nők végtelenül kényesek voltak erre a témára. Legtöbbjük meg volt győződve arról, hogy fegyver nélkül nem is egész ember, aki itt élt. Jacknek ezért hát eszébe nem jutott volna nemtetszését itt most szóvá tenni, férfiak ennél kevesebbért is végezték már a sebészasztalon.

Mit tehetett mást, tovább várt.

A nap is hozta a papírformát. Hétágra sütött, ahogy ez megszokott volt nyáron errefelé, fokozva ezzel az amúgy is forró hangulatot. Jack homlokán verejtékcseppek kezdtek megjelenni. Ettől aztán pipától nem látott. Még a végén azt hiszi ez a nő, ő van rá ilyen hatással, tőle retteg ennyire.

Holott az igazat megvallva nem a félelem volt, ami egész lényét uralta, hanem a düh. A női nemnek nagy tisztelője volt, számos eset tanúskodott erről. Eddig meg sem fordult volna a fejében, hogy egy nőnek a kecses nyakát akarja puszta kézzel kitekerni, de most már határozottan közel állt hozzá, hogy engedjen a csábításnak.

Ha eddig mókásnak is találta volna a helyzetet, ami nem így volt, akkor mostanra már épp elérték azt a pontot, hogy végre véget vessenek neki, és mindenki menjen a maga útján szépen tovább.

A nő szemei összehúzódtak, ahogy nézte a verejtékcseppeket Jack arcán legurulni, de nem bírta tagadni, ő is kissé felhevült, mert a homlokára egy tincs rátapadt. Ingerülten fújta félre.

Súlyos percek teltek el így némaságban.

- Nem is emlékszel rám, igaz? - hangja körülbelül egy oktávnyit emelkedett a hitetlenkedéstől.

- Bingó! - tört ki Jackből, de amint a fegyver egyenesen a szívét vette célba, meg is bánta egyből.

- Nem engedtem meg, hogy megszólalj! - szólt  rá a szöszi, és Jacknek először tűnt fel, hogy a hangszíne kissé füstösen csengett. Hogy a méregtől-e vagy alapvetően ilyen volt, nem tudta, de azt maga előtt sem tagadhatta, más körülmények között eléggé kedvére lett volna. Szívesen hallgatta volna egy korsó sör mellett törzskocsmája hátsó, elkerített részén.

- Ez egyszerűen hallatlan - folytatta a nő.

- Bár valójában nem is kellene így meglepődnöm ezen. Pontosan ezért vagyok itt. Az ilyen felelőtlen alakokat valakinek végre móresre kell tanítania. Úgy döntöttem, magam veszem kezembe a dolgokat.

Jack egyszeriben kíváncsi lett. Ha le akarta volna lőni a nő, már megtette volna, vélekedett. Vajon mit jelenthet a neki szánt lecke?

- A férfiak mind azt hiszik, kedvükre szórakozhatnak a nőkkel, el vannak telve magukkal, kedvüket lelik bennük, majd szó nélkül továbbállnak.

Mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, orrcimpái kitágultak feldúltságában.

Hogy is volt ez azzal az északi hidegséggel? Jack már sehol nem tudta felfedezni benne. Előtte egy az összes vöröst meghazudtoló parázsló szépség ült a kocsiajtó túloldalán. Már nem csak a nap erejétől verte ki a víz, szája kiszáradt, ahogy egyre jobban kezdett vonzódni nőhöz. Képzelete elkalandozott olyan helyekre, ahol szintén a nő volt az irányító, ő maga pedig abban a helyzetben a legnagyobb örömmel engedelmeskedett minden parancsának.

- Vetkőzz!

Huh, kicsit gyorsan haladtak az események a gondolataiban, de betudta annak, hogy amikor az emberre épp fegyvert szegeznek, nem mindig úgy fantáziált, ahogy az máskor megszokott volt.

- Hallod? Azt mondtam, vetkőzz!

Ez már azonban visszarántotta Jack-et a jelenbe, a nap égette forró nyári terepre a kocsi oldalán álldogálva.

- A kezeimet azért használhatom közben? - kérdezte gúnyosan.

A nő felhorkant. Nem díjazta a humorát.

- És mi a célod ezzel? - bátorodott fel Jack, hogy nem kellett egyből meglakolnia a beszéd miatt. Kezdte nyeregben érezni magát. Ha beszélhet, simán át tudja majd venni az irányítást, és kibeszélheti a nő fejéből ezt az őrültséget.

- Magammal viszem a ruháidat. Kénytelen leszel visszakullogva, megalázó helyzetben elérni a várost, akkor talán visszaveszel a nagyképűségedből.

- Nem szokásom ruha nélkül kényelmetlenül érezni magam. Általában akkor vagyok elememben - folytatta Jack, akinek önbizalomért nem kellett a szomszédba mennie.

A nő erre ismét csak felmordult, de már nem annyira meggyőzően, mint az előbb, miközben tekintete végigpásztázta a férfi testét. Nem siette el a dolgot. Jack ezt jóleső érzéssel nyugtázta, miközben az ingjét gombolta. Ráérősen, komótosan. Mindegy mellékesen megkérdezte ezalatt:

- Elárulod, mit is vétettem, ami miatt most meztelenül akarsz látni?

- Rosszul értelmezed a helyzetet - kérte ki magának a nő felháborodottan.

- Úgy gondolod? - vonta fel a szemöldökét Jack, majd ledobta az inget maga mellé a porba. A nadrágszíjjal bajlódott.

A nő meg nagyot nyelt.

A szemébe már nem nézett, a mellkasát bámulta mereven.

- Szóval? - az öv csatlakozott az inghez.

- Szóval mi? - kérdezte zavartan a nő.

- Mi is a vád?

A nő megrázta magát kissé.

- Tudom, volt sok nő az életedben, nem jelent a legtöbb semmit neked, de ezzel most bebiztosítom, hogy rám ezek után emlékezni fogsz.

Jack keze megállt nadrágja legfelső gombján.

- Ha csak ez a cél, tudok egy ennél kellemesebb megoldást is rá. Puska se kell hozzá.

- Ó, mintha már elhangzott volna ez a mondat egyszer. Pontosan így indult.

- Valóban? - kérdezte Jack meglepetten. Bármibe lefogadta volna, hogy még soha nem látta ezt a nőt, márpedig ő erre célzott épp ezzel a kijelentéssel.

- Valóban! Ne próbáld tagadni, mert annál rosszabb.

- Rendben! - válaszolta Jack és szíve kezdett kicsit fájni, amiért ez a dögös nő láthatóan bolond volt. A szőkesége még csak-csak áthidalható tényező volt, de az őrültek elől menekült, ahogy csak tudott. Azokkal mindig csak a baj volt.

A gombok kioldódtak, farmerja magától csúszott le a bokájáig. Kilépett belőle és arrébb rúgta.

Majd egy gondolat ütött szöget a fejébe.

- Ha minden úgy van, ahogy állítod, és már találkoztunk, miért ne emlékeznék rád?

- Tessék? - ocsúdott fel a nő, akinek a tekintete Jack mellkasáról izmos combjaira siklott, leheletnyit elidőzve alsónadrágján, mely nehezen tudta csak elrejteni, hogy Jacknek mostanra már igencsak szimpatizált a szőkeséggel.

A lány csapzott haja, félig nyílt szája, szakadozó lélegzete csak fokozta a hatást.

- Hidd el, ha már láttalak volna, vagy - ahogy erre célzol, már közelebbi kapcsolatba kerültünk volna - egész biztosan emlékeznék rád. Egy ilyen nőt nem lehet csak úgy elfelejteni.

- Igen? - a nő dühe újra felcsapott. - Pedig elég jól sikerült! Amikor fenn voltunk a szobában az ivó felett, magad voltál a megtestesült kedvesség és udvariasság, majd öt perccel később már csak a hátadat láttam, amint elhagytad a szobát- itt megállt egy pillanatra, hogy még nagyobb nyomatékot adhasson szavainak - Öt perccel! Mire most ez a hatalmas önbizalom?! Nem is értelek. Nagyobb a füstöd, mint a lángod!

Jack felszisszent, nem épp előnyös oldalról festették le, ezt egyértelműen érezte.

Ám továbbra se értett semmit.

- Öt perccel mi után? Tisztázzuk! - kérdezte.  Gondolta, ha már itt volt, megvédi a férfiak becsületét.

- Belépés és távozás közötti öt percről beszélünk vagy az együttlét utáni összebújás utáni öt percről?

A nő arcán egy pillanatnyi elbizonytalanodás suhant át.

Milyen érdekes, gondolta Jack, míg a válaszára várt.

- Öt perc! Nem mindegy? - gurult dühbe egyre inkább a nő. Arca már-már lángolt.

Jack nem tudta eldönteni, hogy a zavar vagy az épp most földet érő alsónadrág volt ennek az oka.

- Nagyon nem, kedvesem! - folytatta Jack, és kezdte felszedegetni a ruhadarabokat egyesével.

- Nézzük át még egyszer pontosan, ne hagyjunk ki semmi részletet, hogy még én is megértsem. Lehet, napszúrást kaptam, nehezebb a felfogásom - próbálta meg ezt a trükköt, ha az igazságot, miszerint a fent vázolt eset valójában nem történt meg, a nő elképzelhetetlennek tartotta.

A nő nem volt már nagyon beszédes kedvében. Habár tartásával próbálta tagadni, hogy a férfi hatással van rá, szemei meghazudtolták. Itta magába a látványt.

Jack nem hazudott, valóban nem érezte kényelmetlenül magát, unottan egyik lábára támaszkodott, kezét csípőre téve várta, mi sül ki ebből.

- Nos? - próbálta meg újra.

- Bementünk, öt perc, kimentél - mondta a szöszi torokköszörülés után, de füstös hangja már addigra rekedtes árnyalatot kapott.

- Ezek a részletek? - nevetett fel Jack lazán.

- Azt már tudom, hogy én nem, de te ott voltál egyáltalán? - derült egyre jobban a férfi.

A nő erre az alsó ajkába harapott.

Hoppá! - gondolta Jack. Ez aztán az érdekes fordulat.

- Ne mondd nekem, hogy megvádolsz valamivel, amit nem követtem el, mivel jelen sem voltam, most meg kiderül, te sem.

- A húgom volt, jól van? Legyen ennyi elég!

- Már megbocsáss... - kezdte volna Jack, de a nő meghazudtolva előző kijelentését már lendületben volt, folytatta.

- A húgom volt veled, őt verted át. Teljesen magába roskadt, azóta se hallottam nevetni, pedig egy igen vidám lány volt mindig is. Ezt nem nézhettem tovább. Ikrek vagyunk, gondoltam, erősebb lelkiállapotban vagyok, jobban célt érek. Ő semmire sem használható a kétségbeeséstől, amelybe sodortad. Ezért jöttem ide és állok én bosszút érte! Senki nem tud minket megkülönböztetni, kiadtam magam neki. Bárki a helyemben így cselekedne.

- Azt hiszem, kezdem érteni. - Jack egyre jobban szórakozott. Most már, hogy a nő nem akarta lelőni, meg még az is kiderült, ő maga nem vétkes semmiben, és ezt mindjárt el is mondja ennek a tüzes teremtésnek, inkább csak csodálta, ahogy a nő a haragtól és az egyértelmű vonzalomtól kipirulva szapulta őt.

- Honnan tudtad akkor, hogy én voltam, ha ezek szerint nem is találkoztunk?

- Fényképről, te nagyokos! - diadal csillant meg a nő szemében.

- Fényképről, mi? - Jackben egyre erősebbé vált egy gondolat.

- Mondd csak, mikor is történt ez a mi kis légyottunk?

- Mintha nem tudnád? - csattant a nő. - Három hete, a városi felvonulás után.

- Hm! - vakargatta meg állát Jack. Legalább összeállt a kép. Végre! Kissé sokáig tartott, ő meg nem kedvelte az ilyesfajta rejtélyeket, szeretette mindig tiszta helyzetben találni magát.

- A neved még nem is árultad el.

A megrökönyödés ismét meglátszott azon a szép arcon.

- Belle.

- Örvendek, Belle, én Jack vagyok.

- Jack???

- Igen.

A döbbenet meg sem közelítette az érzést, mely kiült a lány arcára.

- Hogy? Hogyan...? Úgy értem, hogy...? - hebegett össze-vissza.

- Nem voltam még a városban, amikor a felvonulás volt, most tértem vissza öt napja. Az öcsém, Sebastian viszont teljes nagyságban jelen volt. S ahogy hallom, nem is tétlenkedett.

A nő teljesen megsemmisülten engedte le a puskát. Ám mindösszesen csak ennyit mondott:

- Ó!

- Ikrek vagyunk, de gondolom, felesleges már magyaráznom.

Jack vigyorogva nyújtotta a kezét.

- Mondanám, örülök a megismerkedésünk körülményeinek, de hát ruhátlan vagyok, ugye, ez némiképp pikánssá varázsolja a dolgot. Bátorkodom mégis megkérdezni, ha már nem rám haragszol, bevinnél a kocsiddal a városba, épp hazafelé tartottam amúgy is.

A nő még mindig képtelen volt megszólalni, csak bólintott egyet a fejével lassan.

Jack már előre örült a rá váró utazásnak, biztos volt a dolgában, hogy mire elérik a városhatárt, meggyőzi a hölgyet, igyanak meg együtt valamit, és talán még a végére is járhatnak ennek a kettejük között kialakult tagadhatatlan vonzerőnek.

Igyekezett azonban mosolyát eltakarni, ahogy szedegette fel a földről a még ott ragadt ruhadarabjait.

Belle újra a magasba emelte a puskát.

- Azokat kérem ide!

Jacket ritkán döbbentették meg, de a szöszi ma többször is elérte nála ezt a hatást.

Átnyújtotta illedelmesen a ruhákat.

- Így! - mondta elégedetten a nő erre.

- Most már beszállhatsz!

 

* * *

A fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni: 

http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/236-kreativ-iras-kep-alapjan-51