Évforduló

2015.01.13 17:33

 

- Bocsánat!

Csend.

- Hallod? Elnézést!

Csend, és csak még nagyobb csend.

Elek nagyot sóhajtott. Mázsás súlyként nehezedett lelkiismeretére a megbánás. Odakullogott a kerítés tövében szögegyenesen álló párjához. Fejét próbálta a vállára hajtani, általában ez a kisfiús mozdulat segíteni szokott neki kikeveredni a katymaszból. Ám nem ez alkalommal. Elli továbbra is az égre emelte tekintetét, és tudomást sem vett róla.

Újabb próbálkozás: Elek orrával bökdösni kezdte felesége tarkóját. Gondolta, hátha...

De nem jött be. Elliről ez az engesztelő mozdulat is lepattant.

Elek a csillagokhoz, a holdhoz és minden égitesthez imádkozni kezdett szorult helyzetében, hátha valahonnan kap valami isteni jelet, mely elhozza számára a megbocsátást.

Elli profilját vizsgálta. Szöges ellentétben állt az övével. Míg magát a legnagyobb jóindulattal sem nevezhette volna lágynak, puhának, Elli minden szúrósságával együtt is maga volt a nőiesség maga. Órákig képes volt elnézegetni őt napfényben, holdfényben, csillagfényben egyarányt. Soha el nem unta volna.

A szíve mélyén bizonyos volt abban, hogy Elli is hasonlóképpen érez. Csak valahogy nehezére esett néha ezt felé is kimutatni.

De szavak helyett a tettei beszéltek sokszor. Amikor fáradtan hazaérkezett a nap végén a barkácsboltból, Elli piros kockás köténnyel a derekán - épp sütésből érkezett általában - boldogan ugrált elé. Elek felkapta, körbepörgette, megcsókolta, és csak utána ültek le a legelső helyre, ami csak adódott, hogy elmeséljék, mi minden történt velük aznap.

Elek a vásárlók fárasztó kérdéseire panaszkodott általában, de Elli csak legyintett és jókat mosolygott a történeteken. Az asszony legújabb receptjeinek eredményeiről számolt be. Sokszor, amikor már kifogytak a szavakból, csak ültek a lócán, nézték a csillagokat.

Mint most.

Csak valahogy azokban a közös csillagnézésekben több volt az összhang kettejük között. Jelen pillanatban fagyos volt a csend.

Elek nem bírta sokáig, ha Elli haragos volt. Olyankor igyekezett elbohóckodni a dolgot. Ha Elli meg is orrolt rá valamiért, pár percnél tovább már képtelen volt megtartani mérgét, ha Elek igazán bevetette minden tehetségét. Persze, tisztában volt vele, hogy Jancsi a szomszédból sokkal hajlékonyabb volt nála, két lábával még spárgát is képes volt csinálni, Elek abból hozta ki a maximumot, ami adott volt, ő a fejenállásban jeleskedett. Ezt senki el nem vitathatta tőle! Már épp készült volna derékból meghajolni újfent, amikor megpillantotta Elli szeme sarkából kibuggyanó kövér könnycseppet.

Ajaj! Nagyobb volt a baj, mint gondolta.

Szöget ütött a fejébe, hogy ezúttal valami más módszerhez kell folyamodnia.

Megpróbálkozott hát valami komoly dologgal, az igazsággal.

- Elli, kérlek, hallgass meg! - kezdte volna, de a nő mereven, szigorúan csakis a Holdat nézve azt mondta neki:

- És pont ma?!

Nos, igen. Ezen nem lehetett mit szépíteni, való igaz. Hatalmas hibát vétett, tudta jól.

- Igazán nem akartam! - védekezett. - Nem tehetek róla, tudod, ez olyan automatikus dolog.

- Micsoda???? - csattant fel Elli, és most már igazán ránézett Elekre.

Ó, jaj! Azt gondolta volna, képtelenség ezt a szorult helyzetet még fokozni? Fatális tévedés áldozata volt akkor eddig.

Cselekednie, de legalábbis beszélnie kellett minél előbb és minél okosabban, nincs mese.

- Nem úgy értettem!

- Hát hogy? - préselte ki a szavakat a fogain keresztül Elli.

- Úgy értem, hogy persze, előfordul az ilyen másokkal, de velem természetesen nem! Ugyan már, hova gondolsz? Hiszen itt vagy nekem te!

Elli hüppögésbe kezdett.

Úgy tűnt, ez a magyarázat nem igazán állta meg a helyét. Elek tehát jobban rákapcsolat.

- Elli, ha egy pillanatra is vetted volna a fáradtságot, és megnézted volna te is magadnak, ahelyett, hogy engem vizslatsz, te is nyilvánvalóan felfedezted volna, ami mindenkinek ezer, mit ezer, millió kilométeres körzetben szemet szúr, hogy a nyomodba se érhet.

- Ugyan már! Ha nem esett volna ki a szemed, akkor te lennél az, aki észrevehetted volna, én is megnéztem. Láttam!

- Mit láttál, mondd!

- Sokkal karcsúbb nálam! Sokkal, érted??

És már zokogott.

Jesszus! Ez nem lehet igaz! A férfi képtelen volt elhinni, hogy valóban itt tartanak már megint.

- Ide hallgass, Szög Elek! Nem véletlenül álltam ott az oltárnál napra pontosan egy évvel ezelőtt. Biztos voltam magamban. Magunkban! Még az idióta neved is felvettem, mert ez volt a legnagyobb kívánságod. De látod, én ennyire szeretlek, megtettem érted, pedig a húgaim azóta is csúfolnak miatta rendesen.

- Elli, drágám, ezt ugye nem mondod komolyan?! Nincs semmi baj veled! - próbált Elek visszakanyarodni az eredeti problémához, mert már kissé szédült a hirtelen témaváltástól.

- Vastag a combom!

- Ugyan már! - vágta rá Elek hihetlen gyorsasággal.

- A csípőm is! Felszedtem az utóbbi időben. Ha sütök valami újat, megkóstolom, de már alig nyelem le, félek, az is a fenekemre megy, mint a karácsonyi beigli.

- Miket beszélsz itt össze-vissza? - de Elli addigra már lendületben volt, meg se hallotta.

- A mellem nem elég nagy - hangzott el a végső érv.

Igaz, Elek a másodperc töredékének töredékéig habozott csak, míg a kérdéses testrészt szemügyre vette, de Ellinek több se kellett.

- Tudtam!! - vágta rá, és a kétségbeesés szakadéka a mélybe rántotta. Elek tehetetlenül nézte zuhanását.

- Szeretlek! - már csak erre futotta tőle, minden más ötlet cserben hagyta.

Elli felemelte a fejét.

- Komolyan?

- Ühüm.

- Combok, csípő, fenék ellenére és mellek nélkül?

- Szög Elli, figyelj jól rám! Neked van a legszebb pillantásod, a mosolyod, ha megtalál, átmelegít egész napra, míg húzom odabent az igát. A kedvességed, melegséged határtalan, sütni pedig messze földön senki nem tud úgy, mint te.

- No, ez mondjuk igaz! - adta meg magát Elli, és könnyes szemét Elek vállába törölgette.

Elek úgy érezte, a hetedik mennyország kapui nyíltak meg hirtelen előtte.

- Olyan butus vagy - mondta az asszonynak.

- Hé, vigyázz a szádra! - rótta meg Elli, de már nem volt erő a szavai mögött.

Megnyugodott.

- Gyere, üljünk le egy kicsit erre a fára, olyan szép este van!

- Elek?

- Hm?

- Láttad? Olyan fura alakok járkálnak errefelé ma este. Világít még a szemük is.

- Igen, észrevettem.

- Nincs jobb dolguk? Szólni kéne nekik, hogy menjenek máshova, ez a mi helyünk!

- Gondom lesz rá, Elli!

- Derék egy szög vagy te mégiscsak.

Az asszony egész ellazult.

- Azért félek tőlük kicsit - vallotta be halkan.

- Bújj ide, majd én megvédelek!

 

A háttérből a kerítés halkan susogta az éjszakai szellőnek:

- Gyerünk, fiúk! Lobbantsunk egy kis lángot nekik!

A szellő azonban csitította:

- Csss! Van ott tűz elég! 

 

***

 

a fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni: 

http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/248-kreativ-iras-kep-alapjan-58